Zebegényi barangoló

Börzsönyhegység

A Börzsöny-hegység területe összesen 600 km2. Jórészt vulkanikus eredetű hegyvidék. Alapja homokos-agyagos tengeri üledékekből áll, amelyekre később nagy tömegű vulkanikus anyag rakódott. A kitörések centrumát a Nagy Inóc (813 m) és a Nagyhideg-hegy (865 m) környékén sejtik. A Börzsöny alaktani (morfológiai) arculata a középső részeken tönkmaradvány-hegység, amelyet belső medencék (Márianosztrai-, Kóspallagi-, Királyréti-, Szokolyai-kismedence) valamint a peremeken centrifugális irányú völgyek tagolnak. A délnyugati peremi öblözetekben néhol fiatal tengeri üledékek is lerakódtak (lajtamészkő. A 600 méter fölötti szinteken kiterjedt jégkorszaki kőtengerek és kőfolyások maradtak vissza.

A hegységet három részre oszthatjuk. A Kemence-pataktól északra levő rész legmagasabb pontjai: a Kőember (613 m) a Bugyihó-hegy (632 m)és a Kámor (662 m).
A Kemence-patak völgyétől délre az említett kismedencék soráig terjed a hegység központi része ("Magas Börzsöny"), ahol a legmagasabb csúcsok meghaladják a 800 m-t is. Legmagasabb a Csóványos (939 m), amelyet az erózió - denudációs - folyamatoktól kialakított gerincút köt össze a Nagyhideg-heggyel (865 m) és a Nagy-Inóccal (813 m). Körülöttük csoportosulnak a 700 méter körüli csúcsok, a 703 méteres Nagymanna, a 725 méteres Miklóstető, a 741 méteres Várbükk és a 737 méteres Magas-Tax. A Csóványos közelében lévő "Magasfa" pontról tiszta időben kiválóan látható a Magas-Tátra és környezete.
A kismedencék és a Duna közötti déli rész 300-400 méter közötti hullámos, alacsony hegység, amelyből a Dunára meredeken letekintő Hegyes-tető (481 m), Szentmihály-hegy (485 m), valamint az Ipoly-völgyre néző Nagy-Galla (479 m) emelkedik ki.

A hegység éghajlata a magassági övezetek szerint tagolódik. A középső, magashegységi területen az évi középhőmérséklet 3-4 fokkal az országos átlag alatt van. A hegység átlagában 8 Celsius fokra tehető.

A csapadék átlag 700 mm, de nagy különbség van a nyugati, a csapadékszállító szelekkel szembenéző lejtők és az ezektől elfordult keleti lejtők csapadékmennyisége között. Ez okozza, hogy a nyugati lejtők bővebb vizű patakjai mélyebben vágódtak hátra, mint a keleti lejtők felé haladók. Az esős időszakban működő nagyszámú forrás a száraz nyár és ősz idején alig ad vizet, és a sűrű völgyhálózat vízerei is gyakran kiapadnak.

A hegység vízfolyásai a magasra emelt középső területről sugarasan tartanak a peremek irányába. A Börzsöny északról és nyugatról körülölelő Ipolyba folyik le a drégelypalánki Hévíz-, a bernecebaráti Nagyvölgyi-, és a Kemence-patak (ez utóbbi a hegység leghosszabb vízfolyása), tovább délre a Börzsönyi-patak, majd a Damásdi-patak. Délen a Dunába folyik le a Malomvölgyi-, Morgó- és Nagyvölgyi-patak. A keleti lejtőkről csak egy jelentősebb vízfolyás ered, a Lókos-patak, amely kanyargós útján szintén az Ipolyhoz igyekszik.

A Börzsöny növényvilágára főként az erdőségek jellemzők. Legnagyobb kiterjedésűek a bükkösök, de szórványosan az egész hegységben gyertyán is található, a legfelsőbb régiókban pedig a bükk fölött a magaskőris alkot erdőségeket. Az előhegyeken a tölgy az uralkodó; a hajlatokban kocsányos tölgyet, szárazabb helyeken csertölgyet, a déli meredek sziklás lejtőkön molyhostölgyet találunk.

A hegység néprajza is igen gazdag. Alig néhány évtizeddel ezelőtt még rendkívül érdekes és színes világ tárult fel az Északi-hegyvidék falvait felkereső utasember előtt. A paraszti élet talaján századokon át virágzó sajátos kultúrát, a népi ízlés különböző művészeti alkotásokban, a népi építészetben, bútorzatban, népviseletben, fazekasságban és fafaragásban tájanként változó emlékeit csodálhatta meg.
A sajátos falusi életforma felbomlása azonban az elmúlt évtizedekben ezen a vidéken is meggyorsította a paraszti kultúra külső jegyeinek gyérülését, sok esetben pedig a pusztulását. A sajnálatosan gyorsan ható folyamat ellenére mégis ezen a területen találkozunk - a Dunántúl egyes vidékeit kivéve - a népművészet legtöbb emlékével.
A felföldi népi építészet sajátosságait az építkezéshez felhasználható helyi anyagok határozták meg elsősorban. Évszázadokkal ezelőtt összefüggő erdőségek borították a hegyeket, ezért a palócházat fából építették.
A palóc vidék lakossága általában szalagtelkes rendben települt (Bernecebaráti községben jól megfigyelhető!). A falvakban fellelhető csoportos telkek érdekesen színezik a szalagtelkes, fésűs beépítést. Ebben az ősi hadas település nyomait lehet felismerni. Az egy hadba tartozó rokon családok telkei, házai - a falun belüli első foglalás jogán - egy "haj", fedél alatt települtek. A közösen gazdálkodó családszervezet igénye szerint általában tágas szobák épültek, amelyekhez kürtős, kemencés, pitvaros, kamrás helyiségek tartoztak.
A népi építkezés sajátosságai lelhetők fel a palóc népcsoport egyházi jellegű építkezésein is. Jórészt fából építették a harangtornyokat, haranglábakat.
Az erdők rohamos kivágásával ezen a tájon is a helyben kitermelt kő, majd a téglaépítkezés szorította ki a a faanyagot, az Alfölddel érintkező vidékeken pedig a sárépítkezés is meghonosodott. A szobákat keményfából faragott, egyszerű bútorokkal rendezték be. A székek, padok támláját áttört betétekkel díszítették, de a festett bútor is nagy területen elterjedt.
A palóc népviselet a sok, rövid szoknya jellemezte. A díszes fejkendők és főkötők elengedhetetlen tartozékai a palóc viseletnek. A palóc férfi inges-gatyás öltözete azonban egyszerű volt. A viseletben a szerény tartózkodás és a túlzó pompa egyaránt fellelhető.
Tájház található Bernecebarátiban és Kemencén is, ahol a helyi népviseletet, használati tárgyakat tekinthetjük meg.

Vissza a lap tetejére

Földrajzi helyzet

Az Északi – középhegység legnyugatibb tagjaként helyezkedik el a mintegy 600 km2 területű vulkanikus eredetű Börzsöny. Északon és nyugaton az Ipoly, délen a Duna, keleten a Nógrádi-medence határolja. Többnyire Verőcemaros, Katalin-völgy, Berkenye vonalat szokták határként megjelölni. Így a Börzsöny mintegy átmenetet képez az Északi – és a Dunántúli középhegység között, valamint elválasztja egymástól a Kis- és Nagyalföldet.


Földrajzi szempontból különbözőképpen osztják fel a hegységet. Jelen esetünkben a Börzsönyt négy nagy részre osztjuk, éspedig: Magas- vagy Központi-, Nyugati-, Északi- és Déli Börzsönyre.

A Magas-Börzsönyt északon és keleten a Kemence – patak, nyugaton az Ipolya völgye, délen a Hosszú – völgy, valamint a Kóspallagi – és Királyréti – medence határolja. Itt van e hegycsoport és az egész Börzsöny legmagasabb pontja, a 938 m magas Csóványos. A Magas-Börzsönyt két részre osztja a hegység főgerince, amely egyben a vízválasztóvonal szerepét is betölti.

Ezen a 12 kilométernyi gerincen találhatók a hegység legmagasabb csúcsai: a már említett Csóványoson kívül a Godóvár 574 m, Miklós-tető 724 m, Magos-fa 916 m, Nagy-Hideg-Hegy 864 m, Nagy-Inóc 826 m. a Csóványosból indulnak ki az oldalgerincek, amelyeken 6-700 m körüli csúcsokat találunk szép számmal. Ezek az erdővel borított gerincek a köztük húzódó völgyekkel, a bennük folyó patakokkal teszi oly csodálatosan széppé a Magas-Börzsönyt. Nyugaton az Ipoly völgyére támaszkodó Nyugati-Börzsönyt a Bőszobi- és Medres-patakok, valamint a Hosszú-völgy választja el a Déli- és Magas Börzsönytől.

E megragadó tájszépségű csoportban találjuk a hegység legszebb kúp alakú hegyeit. A Márianosztrai – medencétől nyugatra a Nagy – Galla 479 méternyire emelkedik. Északon van az 586 méteres Sós-hegy és a csoport legmagasabb tagja a 608 m magasságot elérő Nagy-Sas-hegy teszi változatos szépségűvé a tájat.

A Kemence-patak és az Ipoly völgye által közrezárt Északi – Börzsönyt a Nagyvölgy két kelet-nyugati irányú vonulatra osztja. Legmagasabb hegyei a Kiárlyházától keletre fekvő 633 méteres Bugyihó, továbbá a keletre a 608 m magas Kőember és a 661 méteres Kámor. A Nagy-völgytől északra fekvő gerinc keleti részén találjuk a legendás hírű Drégelyvárat, amelyet Szondi György védett a törökök ellen.

A Déli-Börzsönyt nyugaton a Bőszobi- és Medres-patak, északon a Szokolyai-, a Kóspallagi- és a Márianosztrai-medence, keleten a Katalin völgy, délen a Duna határolja, ahová a Szent Mihály-hegy táján meredek sziklafallal zuhan alá.

A hegycsoport legmagasabb hegyeit a Dunakanyarban találjuk, így a 482 méteres Hegyes-tetőt, a 484 m magas Szent Mihály-hegyet és a 376 méteres Gál – hegyet.

Vissza a lap tetejére

Éghajlat

A Börzsöny éghajlata a környezeténél hűvösebb és nedvesebb hegyvidéki jellegű éghajlat viszonylag jelentős mennyiségű csapadékkal.
Az évi csapadék mennyiség 6-700 mm körül mozog, de a Magas-Börszönyben ennél is jóval több. A hőmérséklet, mint minden hegyvidéken, a magassággal arányosan csökken 100 méterenként 0,5-1,0 Celziuszfok értékkel. Az évi középhőmérséklet 8-9 Celziuszfok. A csapadék jelentős hányada a téli időszakban hull le, így a Börzsöny ideális terület a téli sportok kedvelőinek.

Vissza a lap tetejére

Földtani felépítés

Földtanilag és szerkezetileg a Börzsöny a Szentendre-Visegrádi-hegységgel áll szoros kapcsolatban. A felszínen alaphegységet sehol nem találunk. Találunk viszont, főleg a hegység északi peremén, vulkanikus kőzetekbe ágyazott kristályos pala és gránitzárványokat. Ebből egyértelműen arra lehet következtetni, hogy a felszín alatt a mélyben kristályos jellegű alaphegység van.

A legidősebb kőzet, ami a felszínen fellelhető, harmadidőszaki, - valószínűleg felső eocén kori – jórészt zöld, kövesedett biotit-amfibolandezit.

Ilyen jellegyű kőzettel találkozhatunk Nagybörzsönytől keletre a Várbükk és a Nagy-Hideg-hegy között.

Alsó- és középső oligocénkori képződményeket a hegység területén nem ismerünk. Ebből arra következtethetünk, hogy a terület ebben az időszakban szárazföld volt.

Ezzel szemben az oligocénvégi, miocén eleji/katti emelet, helvéti emelet/képződményei már megtalálható a felszínen, főleg a keleti és déli részeken /Nagyoroszi, Diósjenő, Nógrád, Verőcemaros környéke. Üledékanyaguk agyagos, homokos összlet vékony barnaszénnyomokkal.

A burdigaliai emeletet ugyancsak a keleti részeken durva homokkő és konglomerátum képviseli.

A helvéti emelet egyik legjellemzőbb képződménye a hegység északi részein a slir /agyagos homokkő/. Ezt a legjobban a Honti-szakadékban figyelhetjük meg. Később erre a slirrétegre szárazföldi óriás kavicsa és durva kavics települt. A kavicsok anyaga kvarcit, kristályos pala, gnájsz, ritkábban mészkő.

Ezeket az óriás kavicsokat főleg Nógrád környékén és a széles-mezőn az uralkodó széljárások jellegzetes három élű kavicsokká /dreikanter/ formálták.

A tortonai emelt felső részében lajtamészkő, diatomeás kovapla /Szokolya/ homokos agyag és andezittufás márga ülepedett le.

A szarmata emeletben kavicsot, homokot, és andezittartalmú, durva konglometrátumot találunk.

A pannóniai emeletben a hegység lepusztulásos terület volt, így ebből a korból nem találunk képződményeket.

A negyedidőszak legfiatalabb képződményei a nyirok, lösz, lejtőtörmelék, és ártéri üledék.

A Börzsöny geológiájának tárgyalásakor külön kell szólnunk a vulkánosságáról. Annál inkább is, mert a hegység főtömegét vulkanikus anyagok építik fel. A vulkánosság oka az Alföld megsüllyedése következtében, annak északi részén keletkezett törésvonal. A vulkáni kőzet anyaga főleg andezit /kismértékben dácit/, tufa és agglomerátum.

A vulkáni kitőrések feltehetően több fázisban következtek be. A kitörések többsége a helvét és a tortonai emelet határára esik. Mindenképpen meg kell különböztetnünk egy idősebb és egy fiatalabb szakaszt.

A felső eocén vulkáni tevékenységével kapcsolatban megemlíthetjük Nagybörzsönytől keletre a Bányapuszta környékén levő andezitből, alárendelten dácitból álló, helyenként szulfidos érctelérekkel átjárt vonulatot.

A miocénkori vulkánosság központja valószínűleg Nagy-Inóc környékén volt. Érdemes megemlíteni, hogy míg az Északi – börzsönyben rétegvulkánok /Nagy-Hideg-hegy, Magas-Tax/, addig a Déli-Börzsönyben inkább vulkáni kúpok, ún. dagadókúpok keletkeztek /nógrádi Várhegy/. A vulkáni működés a Börzsönyben befejeződött a helvét emelet végén.

A Duna a visegrádi áttörése a harmadidőszaki pliocén végén kezdődött, majd folytatódott a negyedidőszaki pleisztocénban és a holocénban is.

Először a puhább lajtamészkőbe vágta be a medrét, majd később a keményebb andezitbe is bevágódott.

A miocén végén a hegység kiemelkedett a tortonai tengerből és szárazra került. Megkezdődött a terület lepusztulása, tönkösödése. A tönkösödési folyamat következtében a korábbi magasságkülönbségek egyre inkább kiegyenlítődtek. A magasabb területekről lefutó ősfolyók pedig kavicstörmelékkúpokat terítettek szét a mélyebben fekvő területekre.

Később a harmadidőszak végén, és a negyedidőszak elején újabb kéregmozgások színhelye volt a Börzsöny. A lepusztult tönk összetöredezett, s darabjai részben kiemelkedtek, részben besüllyedtek. Ekkor emelkedett ki a Csóványos környéke. Ezzel egyidejűleg délebbre a süllyedések kis medencéket alakítottak ki /Márianosztrai-, Kóspallagi-, Szokolyai és a Királyréti-medence/. A törésvonalak általában ÉNy-DK-i, valamint ÉK-DNy-i irányúak, de előfordultak É-D irányúak is. Ezeknek a törésvonalaknak a később létrejött vízhálózat formálódásában és a jelenlegi felszíni formák kialakulásában van igen nagy jelentőségük. Ide kívánkozik a Börzsöny különleges szépségű szikláinak megemlítése /Szabó-kövek, Oltár-kő/, melyeknek tufaanyaggal összecementált kőzetdarabjai napjainkig ellenálltak az időjárás pusztító hatásának.

A középkor régi okiratok és feljegyzések hasznosítható nyersanyagok bányászatáról tanúskodnak. Így Nagybörzsönyben főleg aranyat, ezüstöt és ólmot bányásztak. Azóta is többször folytak kutatások, ezek azonban nem bíztattak megfelelő gazdaságos kiaknázási lehetőséggel. Vasérckutatás volt a Szokolya és Nógrád közti Vasbánya-hegyen, ahol ugyan találtak limonitot, hematitot, de gazdasági jelentőse annak sincs.

Legjelentősebb bányakincse ma a Börzsönynek a kő. A legtöbb helyen andezitet bányásznak, de találkozunk mészkőbányákkal is, ahol lajtamészkövet fejtenek. A börzsönyi táj kialakításában igen nagy jelentőse van a vizeknek. Már a határolásánál is három oldalról játszik szerepet a víz /Ipoly, Duna/.

Amint az a vulkanikus területekre jellemző, a hegység gazdag forrásokban. A mintegy 350 forrásnak többsége a magas-Börzsönyben fakad. Patakjai részben az Ipolyba folynak és így jutnak el a Dunába /Damásdi-p., Börzsönyi-p., Kemence-p./, részben – elsősorban a Déli-Börzsöny patakjai – közvetlenül ömlenek a Dunába /Bőszobi-p., Malom-völgyi-p., Morgó-p./.

A patakok által szállított vízmennyiség az évszakoktól függően szeszélyesen változik. Előfordul, hogy a hosszantartó esőzések idején, vagy hóolvadáskor óriási mennyiségű vizet szállító patakokban nyáron alig csörgedezik víz, vagy teljesen kiszáradnak, s csak elárvult kavicságyuk emlékeztet a nemrég még rohanó hegyi patakra.

Állóvíz tulajdonképpen nincs a Börzsönyben. A Jenői-tavat ugyan megemlíthetjük, de ez már valójában kívül esik a hegységen. A Királyréten található kicsiny tavak mesterséges jellegűek. Szólhatunk még itt a lefolyástalan részeken keletkező időszakos vizenyős-lápos területekről is.

Vissza a lap tetejére

Növényzet

Csak egy pillantás a Börzsöny térképre és láthatjuk, hogy a hegység túlnyomó részét erdők borítják. Kivételt képeznek a déli részek, ahol a kiirtott erdők helyén már sok a megművelt terület /Szob, Márianosztra, Zebegény, Nagymaros, Verőcemaros környéke/.

A magasabb részek erdeinek uralkodó fája a bükk, míg az alacsonyabb területeken inkább tölgyeket találunk /kocsánytalan tölgy, csertölgy/ helyenként gyetyánnal keverve. Az erősen zárt lomkoronájú bükkösökben az aljnövényzet igen gyér. Többnyire csak néhány fűféle tud itt megélni. Helyenként előfordul a szagosmüge. Főleg Nagymaros környékén szelídgesztenyét találunk. Fenyvesekkel csak foltokban találkozunk többnyire az északi oldalakon /luc, erdeifenyő/, helyenként találkozhatunk talán 100 évesnél is öregebb vörösfenyőkkel.

A kevésbé zárt lombkoronájú erdők aljnövényzete dús és fajgazdag. Megtalálható itt az ibolya, gyöngyvirág, harangvirág, nőszirom, kankalin, keltike, és még sok más növény is.

A hűvös északi oldalon igen sok páfrányt, zsurlót és mohafélét találunk. Az irtásokon a mályva és a szeder helyenként valósággal bozótosokat alkot. A cserjék közül leggyakoribb a kökény a galagonya, és a fagyal. A vizek partján megtaláljuk a vízkedvelő növényeket, így a gyékényt, sást, kákát stb. Nem szabad megfeledkeznünk a gombákról sem, hiszen óriási fajgazdagságban tenyésznek az ízletes csiperkétől a már annyi tragédiát okozott gyilkos galócáig.

A Börzsöny növényzeténél tartva a fakitermelésről is szólnunk kell. Elsősorban a bükkösök kerülnek előtérbe, kitűnő tűzifát és épületfát szolgáltatva a gazdaságnak

Vissza a lap tetejére

Állatvilág

A Börzsöny állatvilága nagy fajgazdagságáról tanúskodik. Az ország erdeiben előforduló állatfajok közül szinte valamennyit megtaláljuk itt. Sok a Börzsönyben a nagyvad: szarvas, őz, vaddisznó. A ragadozók közül rókával, menyéttel már ritkábban találkozunk, vadmacska pedig alig fordul elő.

A madárvilág is szép számmal képviselteti magát a Börzsöny erdeiben. A nagyobb ragadozó madarak közül a királysas, rétisas viszonylag ritka ám a törpe sassal már gyakrabban találkozhatunk. Az Ipoly és a Duna mentén feltűnik néha egy – egy halászsas és békázósas is. Vonulás idején, többnyire csak rövid időre otthont talál itt a vándorsólyom is.

Baglyokkal már ritkábban találkozhatunk. A fülesbagoly még viszonylag gyakori, de a nagy testű uhu már csak alig-alig fordul elő.

A kisebb madarak is igen szép számmal élnek a Börzsöny erdeiben. Legismertebbek: a fácán, fogoly, fürj, szarka, harkály. Varázslatos hangulatot teremtenek itt a nagy számban élő énekelő madarak: a pinty, pacsirta, fülemüle, kakukk, rigófélék stb.

Találkozunk hüllőkkel is. Meleg nyári napokon zöld gyíkok sütkéreznek mindenfelé az átforrósodott sziklákon. Itt említjük meg a siklókat is és főleg a Kemence-patak mentén előforduló szalamandrákat.

Vissza a lap tetejére

Történelem

Az ásatásakból előkerült bizonyítékok alapján megállapíthatjuk, hogy a Börzsöny területének története az őskorban kezdődött. Az őskor embere nem telepedett meg a hegység belsejében, mivel a hegység vulkánikus eredete miatt nem talált védelmet nyújtó barlangot, az andezit pedig túl kemény volt az eszközei elkészítéséhez. Így a leletek is a Duna és az Ipoly völgyéből származnak. A partközeli lőszterületekről több paleolitikus település nyomai kerültek a napvilágra /Nagymaros, Verőcemaros, Szob/.
Történelem
Az ásatásakból előkerült bizonyítékok alapján megállapíthatjuk, hogy a Börzsöny területének története az őskorban kezdődött. Az őskor embere nem telepedett meg a hegység belsejében, mivel a hegység vulkánikus eredete miatt nem talált védelmet nyújtó barlangot, az andezit pedig túl kemény volt az eszközei elkészítéséhez. Így a leletek is a Duna és az Ipoly völgyéből származnak. A partközeli lőszterületekről több paleolitikus település nyomai kerültek a napvilágra /Nagymaros, Verőcemaros, Szob/.

Galéria

Béke-emlékmű. Csóványos 1964

Ezeken a helyeken az őskor embere veremszerű lakásokban élt. Innen indult élelemszerző útjára. Ugyanakkor a hegység peremi részének feltárásai révén kerültek napvilágra a későbbi korok /réz – bronz – vaskor/ eszközei is /Zebegény/.

A népvándorlások idején a legkülönbözőbb népek /kelták, gótok, hunok, longobárdok/ vonultak és hosszabb-rövidebb időre le is telepedtek a tájon.

Az i. e. I.sz. vége felé megjelennek a római hódítók. A mai Dunántúl Pannónia néven római provincia lesz. Ennek védelmére építik erődjeiket, őrtornyaikat. A határ a Duna, de átmennek a folyó bal partjára is, és hídfőállásokat képeznek /Verőcemaros, Szob/. Állandó harcok jellemzik ezt a kort, főleg az it élő germán származású kvádok és a római légiók között.

Írásos emlékek bizonyítják, hogy maga Marcus Aurelius császár is vezetett hadjáratot a kvádok ellen.

A római birodalom bukása után avar és szláv lakosság telepedett le a hegység peremvidékén.

A IX. sz. vége felé érik el a vidéket a honfoglaló magyarok. A lovas-nomád pusztai nép elkerüli a hegység erdőrengetegeit, de a peremvidéken, az Ipoly völgyében ma is megtaláljuk az Árpád-kori falvakat /Hont, Kemence, Szob, stb/.

A tatárjárás nem kíméli meg ezt a területet sem, noha lakosságának egy része védelmet talált a hegység erdeiben.

Ezután néhány békés század következik. Fejlődik a földművelés és az ércbányászat /Nagybörzsöny/. Visegrád uralkodószékhely lesz s így vele szemben, már a Börzsönyben fekvő Nagymaros jelentősége is megnövekszik, elnyeri a szabad királyi városi rangot.

A békés fejlődésnek a török hódítás vet véget. A másfél százados harcok során a korábbi idők minden értéke megsemmisül. Elesik a nógrádi vár, és – noha Szondi György maroknyi csapatával hősiesen ellenállt a túlerőben lévő török sereggel szemben – elesik Drégelyvár is. Később hasonló sorsra jut a környék többi vára is. A török hódoltság alatt szinte teljesen elnéptelenedtek a környék falvai. Lakóit részben kiirtották, rabszíjra fűzték, vagy elmenekültek a meg – megújuló harcok elől. A törökök kiűzése után részben magyar, részben pedig német és szláv lakosságot telepítettek az elnéptelenedett vidékre.

Az 1848-as szabadságharcban Görgey téli hadjárata révén szerepel a Börzsöny. A felszabadulás után ú élet kezdődik a Börzsönyben is. Megszűnik a nagybirtokrendszer, földhöz jut a parasztság, korszerűsítik a kőbányákat, fejlődésnek indul az erdőgazdaság és a mezőgazdaság. A mezőgazdaság fő ágazata az erdőgazdálkodás, mert a terület jelentős részét erdő borítja. Szántóterület csak három nagyobb medencében, a Duna és az Ipoly vidékén, valamint a keleti peremterületeken van.


Vissza a lap tetejére

Látnivalók

A Börzsöny nem kifejezetten gazdag építészeti műemlékekben. A törökök dúlását csak kevés épület élte túl. Gyakorta előfordul az is, hogy az idők folyamán más stílusban építettek át egy épületet, mint az eredeti volt. A Börzsöny községeinek templomai jórészben inkább csak műemlék jellegűek, mint „valódi” műemlékek.

Néhány kúria és várrom őrzi még a régi korok emlékét. A római kor erőd-és őrtoronymaradványai szinte tejesen elpusztultak /Szob, Verőcemaros/.

A nógrádi vár a községtől DNy-ra eső Várhegyen épült. Első írásos emlékünk Anonymustól származik. Neve szláv eredetű Novigrad, magyarul új vár. 1544-ben török kézre kerül. 1594-ben Mátyás főherceg csapatai visszafoglalják. A törökök 1663-ban újra elfoglalták és 1685-ig birtokolják. Ekkor egy villámcsapás a lőporraktárat felrobbanja, mire a törökök elhagyják a várat, ami azóta is romokban hever.

Drégelyvárat az első oklevél 1285-ben említi. Ekkor a Hunt-Pázmán nemzetség birtoka. Később az esztergomi érsek vadászkastélya. Vadászati jelentősége a nógrádi vár eleste után nő meg. Meglehetősen romos volt, amikor a török megtámadta és néhány napi ostrom után elfoglalta. A várat nem javították ki, sőt maradék falait a későbbiek során jórészben széthordták.

A román stílusú építészet legszebb példája a Szent István templom, amely a XII. sz-ban épült Nagybörzsönyben a községen kívül, az Ipoly völgye felett. Ugyancsak Nagybörzsönyben van a XV. sz-ban épült gótikus stílusú Bányásztemplom.

Nagymaros gótikus stílusú katolikus temploma 1509-ben épült. 1771-ben barokk stílusban átalakították.

Perőcsény XIV. sz-i gótikus templomát a XVII. Sz-ban barokk stílusban, majd a XIX. Sz. második felében romantikus stílusban átépítették.

A legtöbb börzsönyi templom barokk stílusban épült /Diósjenő, Nagyoroszi, Bernecebaráti, Szendehely, Verőcemaros, Szob stb./. A korai klasszicizmust képviseli az 1811-ben épült letkési katolikus templom. Szószéke eklektikus stílusú.

Zebegény szecessziós stílusú katolikus temploma 1910-ben épült. A világi építészet is képviselteti magát néhány épülettel. Így a verőcemarosi barokk stílusú Migazzi-kastély, amely 1799-74 között épült Isidore Canevale tervei alapján, jelenleg szociális otthonul szolgál. Ma általános iskola a volt Scitovszky-kúria nőtincsen, amely klasszicista stílusban épült. Szintén klasszicista a borsosberényi volt Tihanyi – kúria. Később átépítették. A horpácsi volt Mikszáth – kúria ma Mikszáth emlékmúzeum.